Betti szokás szerint ma is megkapta gazdáitól a reggelijét. Mint mindig, most is egy csésze friss vizet töltöttek a táljába, a tányérjába pedig csirkemájat tettek.

- Anya! Ugye most is adhatok neki egy macskakolbászt! - kérdezte Lelle.
- Jól van, adjál, de siessünk, mert elkésel az iskolából.

Lelle kedvesen tartotta a finom csemegét a kedvencének, de Betti ezúttal csak a szájába vette.
- Edd meg szépen – biztatta a kislány a cicagyereket, de ő inkább letette a tál mellé és a májat kezdte enni.
- Lelle! Most nem érünk rá! Biztos megeszi később – mondta Anya és gyorsan útnak indultak.

Amikor Betti látta, hogy már messze járnak, felvette a kolbászt és a az utcára sietett vele. Ahogy kiért a kapu alatt, Csoki mérgesen ráförmedt.
- Megvárakoztattál! Többé ilyen elő ne forduljon – kiabálta, és elvette az ételt.
Betti szomorúan hazament, és megfogadta, hogy felveszi a harcot a Macskamaffia ellen.
- Nem fogok félni Csokitól és a bandájától! - mondta és elhatározta, hogy szövetségeseket fog keresni, hogy legyőzhessék a banditákat.
- Megvédem a gyengéket – kiabálta. Meghallotta ezt az almafán ülő galamb.
- Szép terv - dicsérte meg a madár Bettit. - Ha szeretnéd, én is segítek. Én sokat repülök a környéken és ismerem az összes házat. Megmondom neked, hol laknak még hozzád hasonló bátor cicák.

Holnap megtudhatjátok, hogyan esett Betti a háztető fogságába

Betti úgy érezte, hogy már eleget látott a kerítésen belüli világból, ezért úgy döntött, hogy kimerészkedik az utcára.

A kapu alatt kényelmesen át tudott bújni, ezért semmi akadálya nem volt a felfedezőkalandnak.
- Na, most, hogy kint vagyok, ki kell találnom, merre menjek először – gondolkodott, majd végül jobbra fordult, mert arra meglátott egy szép nagy füves területet. Azt remélte, hogy ott sok cicával találkozik. Igen ám, de útközben három nagyobb macska megállította.

- Ne tovább, te vakarcs! - förmedt rá a csíkos fejű vezér, Csoki.
- Miért ne sétálhatnék? - kérdezte Bettike.
- Azért, mert mi vagyunk a Macskamaffia!
- Mi az a Macskamaffia? – érdeklődött Betti.
- A környéken minden macska engedelmeskedik nekünk – felelte Herceg, a vörös kandúr.
- Úgy, bizony! – erősítette meg az elhangzottakat Bors, a koromfekete cicalány.
- Én biztos nem foglak benneteket szolgálni – jelentette ki Betti önérzetesen.
- Bizony, hogy fogsz! - erősködött Csoki. - Holnap, miután felkelt a nap, elhozod nekünk a kolbászodat, különben véged – mordult Bettikére Csoki, és jobb mellső lábával a megszeppent cicába kapott.
- Most mehetsz, de holnap reggel legyen úgy, ahogy megparancsoltuk – követelte Csoki, majd cinkosaival sarkon fordult.

A jelenetet távolból figyelte Minci, az öreg macskanéni. Miután a Macskamaffia elment, odaszaladt Bettihez.
- Jobb, ha vigyázol velük! – intette óvatosságra. - Nagyon veszélyes társaság! Igazi bajkeverők, akik bántják a gyengébbeket!
- És senki nem mer velük szembeszállni? - kérdezte csodálkozva Betti.
- Aki megpróbálja, megverik – magyarázta Minci, majd hazament a délutáni pihenőjére, és Bettinek is ugyanezt javasolta.

Holnap folytatjuk!

Bettike nagyon szeret játszani. Főleg a kis gazdájával, Lellével. Jó barátja lehet egy állatidomárnak.

Betti rendetlenséget csinál a nappaliban. Felborítja a dohányzóasztalon az újságtornyot, leszedi a kanapéról a plédet, majd, mint aki megbolondult, összevissza szaladgál foteltől könyvespolcig.

A nagyobb károkat elkerülendő a család kitalálta, hogy inkább ők kötik le a figyelmét.
Így határozta el Lelle, hogy állatidomárosat játszik, és Bettiből igazi artistacicát farag.
- Apa! Segíts jó zenét találni!
- Rendben, Lelle! Nézzük csak... Áááá! Megvan! Igazi cirkuszi zenét találtam neked az interneten. Richter Flórián egy lószámhoz használta, de szerintem neked is jó lesz – mondta Apa, mire Lelle gyorsan keresett egy botot, amire ráerősített egy vékony bőrszíjat. Körbetekerte fehér szigetelőszalaggal, és már el is készült az ostor. Boldogan emelgette, majd Betti orra előtt húzogatta, a cica pedig belement a játékba. Kiderült, hogy Betti kiválóan ugrik magasra.
- Híresek leszünk, Betti! - Ujjongott Lelle, és elhatározta, hogy megtanítja a kismacskát hátraszaltót ugrani.


A következő részből megtudhatjátok, hogyan működik a Macskamaffia.

Eszter jó előre szerette volna elkészíteni a kislánya új sálját télre. A méteráruboltban vett egy gombolyag piros fonalat, amit otthon letett az asztalra.

Azt tervezte, hogy este, hogy amikor Lelle már alszik, elkezd kötni. Igen ám, de a macskák szeretik a gurítható játékokat, ezért Betti, amint észrevette a fonalat, felugrott az asztalra.

Belekapott egy nagyot a fonalba, ami azonnal legurult a padlóra. Betti rögtön utánaugrott. Hosszasan játszott vele a konyhában, majd kigurította a kertbe. A gombolyag egy idő után szétcincálódott, a kiscica pedig egyre jobban belejött a játékba. Vidáman görgette és tépkedte a karmával, egészen addig, míg rá nem tekeredett a lábára. Mivel nem tudott kiszabadulni, kétségbe esetten nyávogni kezdett.

Eszter meghallotta és kiszaladt a kertbe.
- Mi történt, Betti? - kérdezte kedvesen, de a következő pillanatban meglátta, mi a baj.
- Most miből fogok sálat kötni Lellének? - kérdezte indulatosan, de igazából nem tudott haragudni a család kedvencére. Gyorsan kiszabadította a fogságba esett cicagyereket, majd megnézte, menthető-e még a fonál.

Kiderült, hogy ebből a gombolyagból már semmit sem lehet készíteni.
- Máskor ne hagyd a gombolyagot olyan helyen, ahol a macskák elérik – figyelmeztette a feleségét Lelle apukája, és megígérte, hogy másnap vesz egy új fonalat Eszternek.

A következő részből megtudhatjátok, hogyan nevelt Lelle igazi artistacicát Bettiből!

Eltelt néhány hét, és Betti már el is felejtette a bolhákat. Eszter vett a nyakába egy nyakörvet, ami távol tartotta a rovarokat. A kiscica szépen fejlődött és erősödött.

Egyre gyakrabban felmászott az almafára, ahonnan átlátott a szomszéd kertbe. Leginkább egy labda izgatta, amit az ott lakó öreg házaspár unokája felejtett a málnás mellett. Úgy döntött, hogy nem vár tovább, átmerészkedik.
Mivel a két kert közötti kerítés nem volt túl magas, könnyedén átugrott rajta, és már szaladt is a játékhoz. Vidáman elkezdte gurítani, de a következő pillanatban egy éktelen üvöltést hallott.

- Takarodj innét! - ordította torka szakadtából Isti bácsi, aki sosem szerette az állatokat. Betti riadtan nézett az öregemberre, aki hirtelen elővette ostorát, és a cica felé csapott.

- Mondtam már, hogy takarodj! Ide ne gyere még egyszer – mondta, mire Betti menekülni kezdett. A kiabálásra Lelle és szülei is felfigyeltek.
- Mi a baj. Isti? - kérdezték.
- Átjött hozzám a macskátok!
- No de Isti! Ez kertváros. Sok macska lakik errefelé, és ők bizony átjárnak a szomszédba.
- Csak ne az én kertembe! Ha még egyszer meglátok itt egy macskát, agyonsuhintom! - ordította a gonoszságtól eltorzult arccal Isti bácsi.

Lelle sírva fakadt.
- Ne félj, Lelle! Úgysem meri tényleg bántani a cicánkat – próbálta az anyukája vigasztalni. Lelle megkönnyebbült. Közben a kislány apukája becsengetett Isti bácsihoz.
- Nem szeretném, hogy bármelyik állatunkat is bántsd! Remélem, nem gondoltad komolyan, amit a kislányomnak mondtál! Tudod jól, hogy a macskákat nem lehet a felfedezőutakról leszoktatni!
- Az engem nem érdekel! Ezentúl nem az ólban, hanem kint tartom a kutyámat. Az majd elijeszti az összes macskát – mondta Isti bácsi, majd kinyitotta az ól ajtaját.


A következő részből kiderül, mivel okozott Betti bosszúságot Lelle anyukájának.

Bettit hamar megszerette a család. A virgonc cicakölyök pedig élvezte a simogatást. Amikor csak tehette, beleült valaki ölébe.

Most éppen Lellét választotta, aki alaposan szemügyre vette kedvencét. Rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Anya, Apa! Betti füle belül fekete! - mondta.
- Jól van, kihívjuk az állatorvost. Már egyébként is időszerű – nyugtatták meg a szülei. Ákos doktor másnap délelőtt becsengetett. Miután beengedték, rögtön meglátta a teraszon heverésző állatot.
- Nagyon aranyos cica. Most ki kell töltenünk az egészségi könyvét. Ki a gazdája?
- Én vagyok! Én vagyok! Légy szíves, Apa! Anya!
- Jól van, Lelle, írjuk be a te nevedet is – engedte meg az édesapja. Néhány perc alatt minden fontos adatot felírtak az adatlapra, majd az orvos megkezdte a vizsgálatot.
- Úgy tűnik, Betti még nagyon mozgékony. Nem baj, egy kis szurival elbódítjuk – magyarázta Ákos doktor.
- De ugye nem fáj neki? - kiáltott fel Lelle.

- Ne aggódj! Észre sem veszi – nyugtatta meg az orvos. A injekció egy perc alatt megnyugtatta a kismacskát, így Ákos doktor könnyedén átnézhette a bundáját egy nagyon sűrű fogú fésűvel.
- Betti bizony bolhás. Ez gyakori a kiscicáknál. Semmi baj, Lefújom bolhairtóval. Kicsit tocsogni fog tőle a bundája – ismertette a doktor, de a kezelés előtt még a macska fülét is megnézte.

- Ajjaj! A fülkagylóba atkák másztak be, és megakadtak fülzsírban. Kitisztítjuk egy alkoholos vattával, majd bekenem egy krémmel. Két hétig kell használni ezt a fülcseppet – nyújtott át az orvos Lellének egy gyógyszeres üvegcsét.

A félórás látogatás után Ákos doktor elköszönt, de a bódító hatása még nem ment ki a cicából. Bettike másnap reggelig lelassult, de a betegsége miatt ezúttal egész nap a házban maradhatott. Lelle játékból feltette az egyik ablakpárkányra.

A következő részben Betti megtudja, hogy nem minden ember jóságos.

Betti ma bemerészkedett a házba. Kíváncsi volt, milyen az élet odabenn, de eddig csak benézni tudott, ugyanis a lábai még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék az akadályt jelentő három lépcsőfokot.

Először az előszobába jutott, ahol máris Ugri fogadta.

- El innen! – mordult rá, de Betti rá se hederített. Bátran szaladt tovább, a konyhába, majd onnan a fürdőszobába. No, ott egy érdekes berendezést talált: a nyitott ajtajú mosógépet. Ilyet nyilván nem látott még soha. Kíváncsiságát rögtön szerette volna kielégíteni, ezért beugrott a gép dobjába. Ott elterült, de mivel percekig nem történt semmi, inkább tovább folytatta a terepfelmérést.

A szomszédos helyiségben, a spájzban azonnal meglelte Ugri ételét. Persze nem tudott ellenállni, és megkóstolta a lazacos labdacsokat. Mire Ugri visszaért, már csak egy kevés szaft maradt.

- Tűnés innen! – nyávogta indulatosan a megkárosított idősebb macska, majd jobb mellső lábával Bettibe kapott. Szegény kiscica ijedten szaladt vissza a konyhába, ahol megütötte a fülét az időközben beindított mosógép hangja. No, ilyen csudát se hallott még! Visszaszaladt hát a fürdőbe, hogy alaposan szemügyre vegye a zaj forrását.
A gyorsan forgó gép pedig annyira lenyűgözte, hogy percekig nézegette.

A következő részből megtudhatjátok, mitől lett fekete Bettike fülkagylója.

Az anyamacska nagy gonddal táplálta kölykeit, akik szépen fejlődtek. Amikor már kellőképpen megerősödtek és elmúltak három hónaposak, a házigazdák úgy határoztak, hogy ideje szerető családokat keresni a még megmaradt két kis jövevénynek.

Az egyik cicát egy messzi lakó néni, a másikat a gazdasszony húga vette magához, mert már egyébként is vágyott egy négylábú barátra.

- Azt kérem, a fehér folttal – mutatott az egyikre, és már kis is találta a nevét.

- Mucikának fogom hívni, - mondta lelkesen. Lelle elszomorodott, mert Betti után Mucika tetszett neki a legjobban. Szerette volna mindkettőt megtartani, de szülei nem engedték. Piroska megígérte, hogy gyakran elhozza Mucikát látogatóba.

- Így is marad két macskánk! Ne feledd, hogy Ugri is velünk van – vigasztalta Lellét az anyukája, Eszter, aki évekkel korábban egy barátnője kedvencét fogadta be. Az is szép történet volt: a család kutyái rettegésben tartották, ezért kénytelenek voltak neki megfelelő otthont keresni.

Ugri hamar megszokta új gazdáit, de igazán csak Eszterhez került közel.

Az öreg macska mostanában hetek óta nem szívesen merészkedett ki a házból, mert akárhányszor meglátta az anyamacska, a kölykei védelmében gyorsan elzavarta vagy felkergette a háztetőre.
Mivel Betti már elég erős volt, az anyja úgy döntött, hogy továbbáll. Lelle két nap múlva kezdte hiányolni, mire Eszter elmagyarázta neki: az állatvilágban ez így természetes.

- Csak nálunk, embereknél szokás, hogy a szülők és a gyerekek az életük végéig kitartanak egymás mellett. Betti anyukája hamarosan új párt talál magával, akivel újabb kölyköknek adnak életet – mesélte.
- Még szerencse, hogy mi emberek vagyunk, mert szomorú lennék nélküled és Apa nélkül – jelentette ki Lelle, majd Bettihez sietett, hogy megölelje.
- Cuki cica! Mostantól én leszek az anyukád, és soha nem hagylak el!


A következő részben Betti megismerkedik a mosógéppel.

A három kiscica szépen fejlődött. Néhány hét múlva már a szemük is kinyílt, és attól kezdve együtt igyekeztek felfedezni a világot.

Először csak a fejüket dugták ki a macskalakból: kíváncsian körülnéztek. Mivel látták, hogy a kint mennyire érdekes minden, úgy döntöttek, hogy elhagyják a biztonságot jelentő bázist. Mivel anyjuk éppen elment egerészni, ezt nyugodtan meg is tehették. A hazatérő anyacica megijedt, amikor látta, hogy kölykei nincsenek otthon, ezért a keresésükre indult.

A három kiscica eközben eljutott a kapuig. Az utcán egy érdekes lényt láttak kóborolni.
- Menjünk oda hozzá! - mondta az egyik macskagyerkőc, mert még sejtelme sem volt róla, hogy a kutyák a cicák ősi ellenségei.

Dormit, a kóbor kutyát szerették az emberek és szívesen megetették, de a macskákra nagy veszélyt jelentett. Persze rögtön észrevette a még esetlenül mozgó nyávogókat, és dühödten megugatta őket. Még szerencse, hogy az anyjuk éppen időben érkezett, ezért vissza tudta húzni a kölyköket a kertbe. A kutya persze még utánuk ugatott:
- Úgyis elkaplak benneteket!.
A kiscicák reszketni kezdtek, mint a nyárfalevél. Rögtön belátták, hogy a külvilágban jobb résen lenni.
- Gyerekek! Máskor ne merészkedjetek el engedély nélkül – dorgálta meg a gyerekeket, majd megparancsolta nekik, hogy induljanak haza. A két fekete cica azonnal engedelmeskedett, ám a tarka Betti ellenszegült.
- Én ugyan nem megyek haza! Felfedező vagyok! - mondta, mire az anyja a megragadta a tarkójánál és visszacipelte a vackukra.
- Ráérsz te még megismerni a világot – mosolygott végül az anyamacska, és megkönnyebbült, hogy ez a kaland jó véget ért.

Betti és három testvére még nem nyitotta ki a szemét. Az anyamacska ennek megfelelően lelkiismeretesen gondoskodott kölykeiről: naponta többször is megszoptatta őket, azaz saját testéből táplálta kicsinyeit.

A négy cicatestvér persze mindig megtalálta az anyaállat emlőjét, és szorgalmasan lefetyelte az életet adó anyatejet. A házigazdák 6 éves leánya, Lelle, megkérte a szüleit, hogy rendezzenek be a cicák számára egy menedéket adó vackot. Egy régi éjjeliszekrényt kineveztek macskaháznak, és elhelyeztek benne egy összehajtott plédet. Az anyamacska így kényelmesen lefekhetett, a kölykei pedig biztonságban érezhették magukat. Nem jelentett rájuk veszélyt egyetlen ragadozó madár, esetleg nyest sem. Lelle, hogy kedvére gyönyörködhessen a macskacsaládban, a sufniból kihozott egy sámlit, és letette azt az ideiglenes macskalak elé.

Lelle, a cicafelügyelő

A táplálkozó cicák órákon át le tudták kötni a kislány figyelmét, és persze Lelle nem mulasztotta el szüleit is tájékoztatni a történésekről.
- Apa, Anya! Olyan édesek! - lelkendezett a kislány, és a meghatódottságtól néhány csepp könny is kicsordult a szeméből. Aztán látta, hogy egyik kiscicát a többiek félrelökik az emlőktől.
- Ez nem igazság! Hagyjátok őt is enni - szólt a cicatestvérekre, de ők nem értettek emberi nyelven, ezért nem is hallgattak Lellére. A kiközösített cicakölyök egyre gyöngébben próbálkozott anyjához férkőzni, és amikor már mászni sem bírt, Lelle kivette a szekrényből és az édesanyja tenyerébe fektette.
- Édes kicsi szívem - szólt Eszter a kismacskához, majd elővett a gyógyszeres fiókból egy injekciós fecskendőt, és a még régről megmaradt babatápszerből kevert oldattal próbálta megetetni a nyöszörgő csöppséget.

Természetes kiválasztódás

Hiába, a kisállat semmit sem bírt lenyelni.
- Lelle! Az állatvilágban az a természetes, hogy az életképtelen kölyköket az anyaállatok hagyják elpusztulni, hogy az erősebb testvéreinek több táplálék jusson - magyarázta szomorúan. Lelle kifakadt:
- Ez nem igazság!
- Kislányom! Hidd el, hogy a természet úgy tökéletes, ahogy van - mondta Eszter és magához ölelte a siránkozó lányát.
A kiscica másnap reggelig bírta, majd feladta a szervezete az életért való küzdelmet. A család a kertjében eltemette az apró macskatestet, és egy nagy kővel megjelölte a sírhelyet.