Betti reggel a teraszon meglátott egy egeret és üldözni kezdte. Úgy döntött, hogy végre megajándékozza a gazdáit, akik hosszú ideje szeretettel gondozták.

-De szép szürke egérke! Biztosan örülni fognak Lelle és a szülei - gondolta, és a rágcsáló után ugrott. Igen ám, de az apró állatka eltűnt a hintaágy mögötti fűben.
-Úgyis megtalállak - kiáltotta az egérke után.
-El kell bújnom - reszketett magában az egér. Igen ám, de Betti gyorsan kiszagolta és ügyesen elkapta.
-Engedj el, kérlek! - könyörgött.
-Nem engedlek -mondta erre a cicalány, de ahogy kinyitotta a száját, a zsákmány a fűre pottyant. A kisegér megpróbált elfutni, de Betti újra megfogta.
-Ez nem is rossz játék. Ha sikerül elmenekülnöd, megérdemled a szabadságot -szólt az egérhez, és úgy döntött, hogy alaposan kifárasztja, mielőtt beviszi a házba.

 Betti elengedte és elkapta, majd újra futni hagyta, hogy ismét megragadhassa. Mikor úgy látta, hogy az egér már minden erejét elvesztette, büszkén bevitte az éppen ebédelő családhoz, és letette Apa lábai elé.
-Mit hoztál, Bettike? -kérdezte Anya.
-Egy igaz szürke egeret! - ujjongott Lelle.
-Ügyes cica vagy -dicsérte meg Anya.
-De máskor ne hozd be a házba -tette hozzá Apa.

 Miközben Betti büszkén nézett a családjára, az időközben magához tért kisegér megpróbálta kihasználni az alkalmat, és elszaladt. A cica üldözőbe vette és a falnál sarokba szorította.
-Most jaj neked - mondta, és egy harapással végett vetett az egérke szenvedésének.

Lelle talált a játékai között egy régi Mikulás-sapkát. Az egyik babája viselte, de már régen nem játszott vele.

-Tudom, mit fogok, csinálni! Ráadom Bettire -gondolta,, és magához hívta kedvencét. Mivel Betti szófogadó cica volt, azonnal a kis gazdájához sietett.
-Miaúúú - nyávogott szelíden. Lelle megölelte.
-Most játszani fogunk - jelentette ki a kislány, és a cicus fejére húzta a piros sapkát.
-Jól áll neked -jegyezte meg Lelle. -Úgy nézel ki, mint ha te lennél az igazi Mikulás -viccelődött.

Lellét régóta foglalkoztatja a gondolat, vajon hova siet Betti, amikor elmegy otthonról. Lehet, hogy soha nem fogja megtudni? Bizonyára sok cica gazdája van ezzel ugyanígy.


Az emberek ugyan nem tudnak róla, de bizony a macskák is járnak iskolába. Minden településen működik egy cicatanoda. A diákokat egy felügyelőcsoport gyűjti be. Ők minden kismacska születéséről értesülnek, és amikor a gyerekek már elég nagyok, megkeresik őket, és utasítják az órák látogatására. Persze cicadiákoknak nem ugyanolyan órákat tartanak, mint az embergyerekeknek. A tanodában a macskaélethez legszükségesebb ismereteket oktatják.

Betti egy hétig lábadozott a műtétje után, és amikor végre az utcára merészkedett, azonnal megállította a főfelügyelő.
- Mától kezdve te is iskolás vagy! Az első órád az emberismeret lesz - mondta a szigorú macskabácsi és elkísérte az ifjú iskolást egy elhagyatott sufniba. A kertes ház egy kedves családé, akik gyakran elutaznak otthonról. A fészert régóta nem használják, és mivel a gyerekük egyszer labdával berúgta az ablakot, a cicák könnyedén bejuthatnak az épületbe.

- Szia, Betti! Már vártunk -üdvözölte a cicalányt kedvesen a tanító néni. -Szólíts nyugodtan Hópehely néninek -mondta és bemutatta egymásnak a cicagyerekeket. A diákok többsége egy rozoga asztal alatt ült, de Mogyoró inkább a tetejét választotta. Bettivel összenevettek, és máris érezték, hogy jó barátok lesznek.
-Mindenki üljön le! Kezdődik az óra -figyelmeztette Hópehely tanító néni a gyerekeket. -Ki tudja elmesélni Bettinek, mint tanultunk az előző órán az emberekről? -kérdezte. Negró jelentkezett.
-Ne bízzunk meg az idegen emberekben, mert alattomosak lehetnek! Ételt se fogadjunk el tőlük!
-Nagyon jó -dicsérte meg Hópehely tanító néni és Bettihez fordult:
-Meglátod, jól fogod itt magadat érezni!

Anya reggel felébresztette Lellét. Bevitte az ágyhoz a kakaóját, és megkérte, most gyorsan készüljön el, mert miután bekísérte őt az iskolába,. Bettikét el kell vinnie Ákos doktorhoz.

-Miért viszed a cicust orvoshoz? -kérdezte féltőn Lelle.
-Ne aggódj, kislányom! Semmi baja, csak kimiskároltatjuk.
-Az mit jelent?
-Megműtik, hogy ne szülessenek kiscicái.
-Azt nem szabad! Csúnya dolog -tiltakozott Lelle, és legördült néhány könnycsepp az arcán.
-Bízz bennem, Lelle! Egy felnőtt macska évente többször is szülhet, alkalmanként akár 4-5 kölyköt is. Emlékszel, milyen nehéz volt a kóbor cica kicsinyeit elajándékoznunk? Még szerencse, hogy Bettit megtartottuk.Gondolj bele, micsoda szenvedés lenne a sok kis szőrmóknak, hogy nincs szerető családjuk és nem tudnak hova hazamenni.
-Mi befogadhatnánk az összes kismacskát -lelkesült fel Lelle.
-Ezt te sem gondolod komolyan - szólt közbe Apa, és adott egy puszit lánya arcára. Tíz perccel később Anya és Lelle már javában sétáltak az iskola felé. A kislány végig kedvencéhez beszélt.

-Ne félj, Bettike! Ákos doktor aranyos bácsi, biztos vigyázni fog rád, hogy semmi ne fájjon - mondta. Amikor a sulihoz értek, Lelle elmesélte a pajtásainak, hogy  Anya hova viszi a négylábú barátját.
-Készíts neki ajándékot - javasolta az egyik barátnője. -Ma úgyis lesz technikaóra.

Anya elköszönt a gyerekektől. Még éppen elérte a következő buszt, ami éppen a rendelő közelében állt meg. Amire a kórházba értek, Ákos doktor már előkészítette a műtőt.

-Gyere, cica -mondta az orvos és a műtőasztalra fektette az állatot. Látta, hogy Betti megrémült, ezért megsimogatta. A cicalány megnyugodott és elkezdett dorombolni. Ákos doktor a cica lábába felhelyezte az infúzió kanüljét, hogy az operáció közben azon adagolhassa a gyógyszereket és az altatót. A műtétből a kismacska semmit sem érzett. Egy óra múlva az orvos visszatette Bettit a szállítódobozba és átadta Anyának.

-Egy hét múlva tessenek visszahozni varratszedésre! Addig ne vegyék le a műanyag védőgallérját, hogy ne tudja a sebét nyalogatni! - búcsúzott.

Lelle egész nap a cicája miatt izgult. Már alig várta, hogy délután hazavigye Apa. Otthon a még mindig szendergő Bettihez sietett, és letette mellé a virágbabát, amit az iskolában alkotott.

Ezen a napos, friss levegőjű tavaszi napon a kert hívogatta Bettit egy kis felfedező-körútra. A fűben matatva talált egy kislabdát.

-Biztosan Lelléé -gondolta, és elkezdett vele játszani. Rugdosta, fejével lökdöste, dobálta. Éppen akkor nézett be a kerítésen a Macskamaffia, Csoki, Bors és Herceg.
- Azonnal add ide a labdát! – kiabált Csoki, a cicabűnözők vezére.
-Nem adom, mert nem is az enyém – mondta Betti, de Csoki megfenyegette.
-Azt teszed, amit mondok, különben megjárod!
-Nem félek tőletek -válaszolta bátran Bettike. Borsnak tetszett, hogy a cicalány szembe mert velük szállni, és különben sem élvezte a banditák életét.
-Csoki! Hagyjuk, ne bántsuk! -kérte a főnököt, de ő leszidta.
-Hogy mersz te velem szembeszállni? -ordított.
-Van elég labdánk, amit más macskáktól elvettünk -próbálta meggyőzni a vezért. Csoki viszont úgy gondolta, ha egyszer enged egy ilyen kérésnek, soha többé nem fognak tőle félni a környéken tanyázó cicák.
-Add ki a labdát, különben legközelebb elkapunk az utcán és elverünk -erősködött tovább Csoki, de Betti szerencséjére éppen arra sétált egy kutya. Morzsa a nevével ellentétben egy megtermett, erős eb volt. Amint meglátta a járdán a három cicát, vicsorogni kezdett. Bors, Csoki és Herceg ezért gyorsan elmenekült. Herceg azonban még visszakiáltott:
-Fogadj szót!
Betti pedig megkérte az almafán lakó madarat, hogy amint azt a múltkor megígérte, segítsen neki bátor tagokat toborozni a Macskamaffia elleni cicaalakulatba.

Anyáék nyitva felejtették a hálószoba ajtaját. Betti kíváncsian beosont és felugrott a szépen bevetett ágyra. Azonnal megtalálta Anya maciját, amit Apától kapott ajándékba.

-Te ki vagy? -kérdezte Betti, de a maci nem válaszolt.
-Ha nem szeretnél beszélgetni, legalább játsszunk! - folytatta a cicalány, de a plüssfigura meg sem mozdult. Betti nem adta fel.
- Nem szeretnél a barátom lenni? Olyan jó lenne! - próbálkozott Bettike.
-Jól van! Ha te nem beszélsz, majd beszélek helyetted is – igyekezett, és udvariasan bemutatkozott.
-Itt lakom ebben a házban. Nagyon jó fej gazdáim vannak. Szeretem, ha simogatnak és mindenféle finomságot adnak. Lellével, a kislánnyal sokat játszom. A legjobban labdázni szeretünk – mesélte, és mivel a plüssmaci néma maradt, Bettike úgy érezte, minden érdekli.
-Te vagy az új pajtásom! -kiáltott fel a kiscica, és megölelte újdonsült ismerősét.

Anya ma drága sonkát vásárolt, mert a család pizzát szeretett volna vacsorázni. Úgy gondolta, annyi mindent tesznek még a tésztára, hogy bőven elég lesz egyetlen szelet is, ha vékony csíkokra vágják.

Amikor hazaért, már nagyon éhes volt, ezért megkérdezte:

-Apa, bedagasztottad már a pizzát?
-Igen, a radiátoron kelesztem. Már nyújthatjuk, a sütőt is előmelegítettem – mondta a fotelben ülve, miközben az ölében heverő Betti cicát kényeztette.

Felállt, Anyával együtt kezet mosott, majd jó vékonyra kinyújtották a pizzatésztát. Egy kevés olajjal megkent tepsire helyezték, megkenték házi pizzakrémmel, kukoricát és gombát tettek rá. Apának a nappaliban csörögni kezdett a telefonja, Anyát pedig Lelle hívta oda magához, mert elakadt a matekleckében. Bettike azonnal kihasználta az alkalmat

- Ott van a pulton az a finom sonka! Nekem jár, nem vitás – gondolta, és felugrott a konyhabútorra. Lassan közelített az étel felé, miközben élvezettel szimatolta a feléje áramló illatot.
-Nagyon csábító – gondolkodott tovább, majd rávetette magát a húsra. Először csak szagolgatta, aztán megnyalta és bele is harapott. Amire Apa visszaért, Betti már javában falatozott.

-Anya! Betti megette a sonkát, amit a pizzára szántunk – kiabálta, és egy kicsit a cica fenekére csapott.
-Nem szabad a konyhapultra ugrani – magyarázta Bettinek.
-Ő azt nagyon jól tudja – mondta Anya. -Minden macska ilyen. Nem szabad a sonkát elől hagyni, ha a cicák bent vannak a házban.
-Akkor ezt a sonkát most dobhatjuk ki -állapította meg Apa, de Anya rászólt:
-Ki ne dobd már, ha már megvettem! Így alakult, de ez a mi hibánk.Adjuk oda a cicáknak, majd legközelebb nekik is veszek külön.

Apának eszébe jutott, hogy korábban betett egy adag tarját a mélyhűtőbe. Megenyhülten kiolvasztotta, és olyan finom vacsorát készített, hogy Lelle megkérte, másnapra is süssön neki egy pizzát tízórainak.

Apa este a fotelben felejtette a nadrágját. Ma csak kora délután kellett elmennie otthonról, és indulásig meg is felejtkezett róla. Ebéd után lezuhanyzott, majd keresni kezdte a farmert.

-Anya! Nem láttad a gatyámat? -kérdezte.
-Ha mindig a gardróbba tennéd, most is megtalálnád.
-Igazad van, de most muszáj előkeríteni – szólt Apa, majd a ház Lelle huncut kacajától lett hangos.
-Minek örülsz, kislányom? -kérdezte Apa rosszat sejtve.
-Betti a nadrágodon fekszik a nappaliban.

Apa odasietett.
-Betti! Azonnal szállj le a nadrágomról – mondta, de a macskák makacs állatok, ezért Betti csak ásított egy nagyot és megfordult. Apa ezért a cicát felemelte és leültette a padlóra.
-Betti! Mit tettél! Most tiszta szőr lett a farmerem.
-Csak magadat hibáztathatod – szólt közbe Anya és hozott egy ruhakefét.
- Vedd föl, majd lepucolom – mondta Apának. Úgy is tettek.

Betti eközben a kemény padlóról visszaugrott a fotelba.
- Itt a jó! A puha ülőkémen – gondolta a cicalány és lustán elterült.

Apa nadrágja végre újra tiszta lett.
- Mindjárt indul a vonatod. Siess! - figyelmeztette Anya. Apa már húzta is a cipőjét, de közben észrevette, hogy Ugri ráült Anya radiátoron száradó nadrágjára. Ezt Apa szóvá is tette:
- Te figyelmeztetsz engem, hogy gondoljam meg, hova teszem a ruhámat, miközben te is odaadod a tiédet a macskáknak?
- Jól van na. A saját nadrágomat is le tudom pucolni – válaszolta, és megsimogatta a fekete állatot.

Lelle ajándékba kapott egy hatalmas kék gumilabdát. Apa felfújta egy biciklipumpával, majd ráült. A kislány jót nevetett.

- Én is ki szeretném próbálni – mondta.
- Ezen a labdán nem csak ülni lehet! Rá is feküdhetsz. Háton vagy hason. Ahogy jólesik – válaszolta Apa, és kedvesen átadta a játékszert a kislányának.Lelle először a magasba emelte és egyensúlyozni kezdett. Kipróbálta, meddig tudja megtartani. Szép lassan ötvenig is elszámolt, mire leejtette. Pont akkor lépett a szobába Betti, és persze vidáman szaladt a pattogó óriáslabda után.

-Vigyázz, Cicus! Kilyukasztod – intette Lelle Bettikét.
-Tudod mit? Kitalálok egy játékot, hogy együtt használhassuk – simogatta meg kedvence fejét. Gyorsan hozott egy babaplédet, és ismertette a cicával a szabályokat.
- Én ráfekszem, te a hátamra, Apát pedig megkérjük, hogy takarjon be téged!

Lelle jól érezte magát a kényelmes labdán, de vigyázott, hogy ne dőljön el, nehogy baleset érje a cicáját. Így játszottak egész délelőtt.

Betti egyre ügyesebben ugrott át akadályokat és mászott fára. Az almafa egyik ágáról könnyedén átjutott a ház melletti sufni tetejére, onnan pedig a padlásfeljáróhoz.

Az ajtó ugyan zárva volt, de Betti talált egy lyukat, ahol bejutott a padlásra.
-Itt most körülnézek - gondolta a cicalány, és talált is néhány érdekes tárgyat. Először beleült egy régi gyerekhintába, majd egy fotelbe. Onnan egy rozoga komód tetejére mászott, de az felborult.
-Jaj, most baj van! Pont eltorlaszolja a lyukat, ahol bejutottam. Más kijáratot kell keresnem - ijedt meg Betti, és hiába járta be a padlást keresztül-kasul, csak az ajtó alatt talált egy kis rést, ahol éppen csak kilátszott a feje búbja.
Lelle eközben már hiányolni kezdte a kedvencét.
- Anya! Nem találom Bettikét! - mondta.
- Ne aggódj, kislányom! A cicák néha elcsatangolnak, de hazajönnek.
Lelle tehát megkönnyebbült és leült, hogy megírja a leckéjét. Mivel Betti órák múlva sem érkezett meg, már Apának és Anyának is hiányzott a kedves szőrmók.
-Sétáljunk a környéken, hátha megtaláljuk az utcán - javasolták Lelle szülei. Úgy is tettek. Hiába kérdezték meg a szomszédokat, senki sem látta Bettikét. Időközben besötétedett, ezért Anya megszólalt.
-Ennek így nincs értelme. Menjünk haza, majd reggel folytatjuk!
-De ugye a cicus haza fog jönni? - kérdezte Lelle.
- Reméljük, igen - mondta Apa és Anya.
Ahogy beléptek a kapun, hangos nyávogásra lettek figyelmesek.
- Ez biztosan Betti - kiáltott Lelle. -Menjünk a hang után!
Apa kihozta az elemlámpát, így szerencsére hamar észrevették a cica pici fejét. Apa a létrán felmászott a padláshoz, és kivett két tetőcserepet, hogy Bettikét könnyen kiszabadíthassa. Végül az egész család megkönnyebbült, és megfogadták, hogy ezentúl Betti bármikor a házban aludhat.