Lellét régóta foglalkoztatja a gondolat, vajon hova siet Betti, amikor elmegy otthonról. Lehet, hogy soha nem fogja megtudni? Bizonyára sok cica gazdája van ezzel ugyanígy.


Az emberek ugyan nem tudnak róla, de bizony a macskák is járnak iskolába. Minden településen működik egy cicatanoda. A diákokat egy felügyelőcsoport gyűjti be. Ők minden kismacska születéséről értesülnek, és amikor a gyerekek már elég nagyok, megkeresik őket, és utasítják az órák látogatására. Persze cicadiákoknak nem ugyanolyan órákat tartanak, mint az embergyerekeknek. A tanodában a macskaélethez legszükségesebb ismereteket oktatják.

Betti egy hétig lábadozott a műtétje után, és amikor végre az utcára merészkedett, azonnal megállította a főfelügyelő.
- Mától kezdve te is iskolás vagy! Az első órád az emberismeret lesz - mondta a szigorú macskabácsi és elkísérte az ifjú iskolást egy elhagyatott sufniba. A kertes ház egy kedves családé, akik gyakran elutaznak otthonról. A fészert régóta nem használják, és mivel a gyerekük egyszer labdával berúgta az ablakot, a cicák könnyedén bejuthatnak az épületbe.

- Szia, Betti! Már vártunk -üdvözölte a cicalányt kedvesen a tanító néni. -Szólíts nyugodtan Hópehely néninek -mondta és bemutatta egymásnak a cicagyerekeket. A diákok többsége egy rozoga asztal alatt ült, de Mogyoró inkább a tetejét választotta. Bettivel összenevettek, és máris érezték, hogy jó barátok lesznek.
-Mindenki üljön le! Kezdődik az óra -figyelmeztette Hópehely tanító néni a gyerekeket. -Ki tudja elmesélni Bettinek, mint tanultunk az előző órán az emberekről? -kérdezte. Negró jelentkezett.
-Ne bízzunk meg az idegen emberekben, mert alattomosak lehetnek! Ételt se fogadjunk el tőlük!
-Nagyon jó -dicsérte meg Hópehely tanító néni és Bettihez fordult:
-Meglátod, jól fogod itt magadat érezni!