Betti békésen lustálkodott az ablakpárkányon, amikor Ugri is felugrott. Betti nem örült a hirtelen érkezett társaságnak, ezért a cicák vitába keveredtek.
-Enyém a párkány! Csak az enyém -gondolta lelkesen Betti cica, miközben a nappali ablakában süttette a hasát. A macskák szeretnek lustálkodni, és a legkevésbé sem örülnek, ha olyankor megzavarja őket valaki. Akkor sem, ha kedvenc gazdájuk lépő oda hozzájuk, hogy megsimogassa őket, és akkor sem, ha egyik fajtársuk dönt úgy, hogy csatlakozik megtisztelő társaságukhoz. Ugri most éppen nem vette észre, hogy a párkányt már Betti elfoglalta, ezért egy rövid kerti csavargásból visszatérve ő is felugrott.
-Ugri! Azonnal menj innen! Egyedül akarok maradni! -mondta Betti.
-Nem a tiéd a ház! Ezt5 vedd tudomásul -válaszolta Ugri, akinek rosszul esett Betti viselkedése.
-Én voltam itt az előbb -erősködött tovább Betti.
-De ketten is elférünk itt! Olyan jól idesüt a nap...
A cicák még vitatkoztak volna egy darabig, de hirtelen meglátták, hogy a kapun már megint bejött az a fehér macska, amelyik rendszeresen megdézsmálja Ugri és Betti ételét.
-Ugri! Fogjunk inkább össze! Már megint itt van az idegen, és ha nem kergetjük el, ma is éhes gyomorral kell lefeküdnünk! -mondta Betti. A két cica ezért ideiglenesen békét kötött és elkergették a betolakodót.
