Betti ismét átszökik a szomszéd kertbe. Isti, a gonosz vénember ezt zokon veszi, és csúnyán elkergeti a megszeppent cicát.

Istit a környéken mindenki arról ismeri, hogy állandóan bömbölteti a rádióját a kerti asztalán. A szomszédok kénytelenek zenét hallgatni, ha akarnak, ha nem. Betti is régóta szeretné megnézni a hangszórót, ezért -miközben Isti bent tartózkodik a házában- átugrik a kerítésen és odaszalad a rádióhoz. Egy ideig méregeti, és szaglássza.
-Ó! Ez a valami csiklandozza az orromat -gondolta Bettike, és mivel a macskák is szoktak nevetni, ő is elmosolyodott. Ezt a játékot annyira élvezte, hogy Ugrit is megpróbálta áthívni. A másik cica viszont csak a kerítésig ment el és figyelmeztette Bettit:

-Vigyázz! Tudod, hogy az ott lakó ember bolond és mindig bánt bennünket! Gyere inkább vissza - mondta Ugri. A nyávogásra Isti is felfigyelt, ezért dühösen kiviharzott a kertjébe.

-Nem mész innen, te dög?! -ordított, és egy követ hajított Bettihez. Szegény cica kénytelen volt elmenekülni. Lelle hallotta Isti ijesztően dörmögő hangját, és rögtön tudta, hogy az öregember Bettit bántalmazza. Hogy kedvencét megvédje, odasietett a kerítéshez.
-Ne tessék kínozni az állatokat! Ez csúnya dolog -próbálta jobb belátásra bírni Istit, akinek viszont sajnos kőből volt a szíve.

-Meg ne lássak még egy macskát a kertemben! -üvöltötte Isti. Betti eközben felugrott Lelle karjára, a kislány pedig így vigasztalta a cicáját:
-Ne félj, Bettike! A legtöbb ember kedves és jóságos! Csak velük barátkozz!