Bors kora reggel elment Bettihez, hogy együtt menjenek az iskolába. A cicabarátnők el is indultak, de útközben találkoztak a dühös Csokival és Herceggel.
-A Macskamaffiából senki sem léphet ki -üvöltötte Csoki Borsnak és megfenyegette, komoly következményei lesznek annak, ha továbbra is Bettit védi.
-Nem engedem, hogy bántsd a barátomat -szólt bátran Betti, mert emlékezett rá, hogy legutóbb álmában kapott egy varázsbogyót a macskatündértől. Csoki mérgesen megindult Betti felé, hogy megpofozza, Betti viszont egy ügyes rúgással leterítette őt. Azt persze nem tudta, hogy a bogyó csak egyetlen ütésre tesz képessé, így a Csoki védelmére kelő Herceget már nem tudta ártalmatlanná tenni. Bettit a bűnözőmacska csúnyán elgáncsolta, majd a hátára vette a sérült főnökét és hazavitte őt.
-Ennek már véget kell vetnünk -mondta a fájdalomtól nyöszörgő Betti Borsnak, aki nagyon szégyellte magát, hogy nem tudott segíteni a barátján. Betti viszont megvigasztalta.
-Ne félj, Bors! Tudom, hogy a szíved erős és a helyén van! Ki kell dolgoznunk a haditervet.
Betti ezután megkérte a galambot, hogy azonnal hívja össze a Macskamaffia elleni harcban részt vállaló cicákat. Kisvártatva egy seregnyi macska érkezett Bettiék kertjébe. Még szerencse, hogy a gazdák nem voltak otthon, mert alighanem elkergették volna a látogatókat.
-Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy nem félünk a banditáktól! -mondta Betti a lelkes sokadalomnak.
-Hirdessük meg az engedetlenségi mozgalmat! Senkii ne adja át a kolbászát Csokinak és Hercegnek! -biztatta Betti az egybegyűlteket.
-Minél többen csatlakoznak hozzánk, annál inkább belátja Csoki, hogy nincs itt maradása -tette hozzá Bors.
A találkozó után a cicák hazamentek, a tanító néni pedig nem értette, miért nem ment el egyik macska sem az iskolába.