Lelle hullámkartonból készített egy óriásnyuszit. Azt tervezte, hogy majd együtt játszanak vele Bettivel, a cica viszont alig látta meg, ijedten elmenekült.

 -Betti! Nem kell félni tőle! Ő az új barátunk -kiáltott Lelle a cicája után, de Betti mintha meg se hallotta volna, felmászott az almafa tetejére.
-Itt biztonságban vagyok -gondolta. Elterült egy vadtag ágon, és onnan figyelte, mi történik a kertben.
Lelle fogta a nyuszit, megkérte Apát, hogy a telefonján lejátsszon egy egy jó számot, majd megtáncoltatta újdonsült pajtását.
-Egy, kettő, három, négy -számolta a lépéseket, aztán a nyuszit meg is forgatta. Időközben elkészült az ebéd, ezért Anya megkérte Lellét, hogy menjen be a házba kezet mosni. A kislány lefektette a nyuszit a terasz elé. Betti már rájött, hogy a kartonfigura valóban nem jelent rá veszélyt, ezért egészen közel merészkedett hozzá. Leült hozzá, udvariasan bemutatkozott neki, majd beszélgetést kezdeményezett vele.
-Én itt születtem a teraszon. Mindig is ez volt az otthonom -mondta Betti, de a nyuszi nem válaszolt.
-Nem szeretnél játszani? -kérdezte Betti cica, de papírnyuszi továbbra is szótlan maradt. Ekkor hozta ki Lelle a tányérokat, hogy megterítsen a teraszon. Jót nevetett a cicáján és kihívta a szüleit.
-Látod, kislányom! Milyen sok örömet okoznak nekünk a ,macskáink -jegyezte meg Apa, majd leült a család az asztalhoz. Miközben ebédeltek, Betti még egy darabig nyávogott a nyuszihoz, aztán feladta a próbálkozást.