Ezen a napos, friss levegőjű tavaszi napon a kert hívogatta Bettit egy kis felfedező-körútra. A fűben matatva talált egy kislabdát.

-Biztosan Lelléé -gondolta, és elkezdett vele játszani. Rugdosta, fejével lökdöste, dobálta. Éppen akkor nézett be a kerítésen a Macskamaffia, Csoki, Bors és Herceg.
- Azonnal add ide a labdát! – kiabált Csoki, a cicabűnözők vezére.
-Nem adom, mert nem is az enyém – mondta Betti, de Csoki megfenyegette.
-Azt teszed, amit mondok, különben megjárod!
-Nem félek tőletek -válaszolta bátran Bettike. Borsnak tetszett, hogy a cicalány szembe mert velük szállni, és különben sem élvezte a banditák életét.
-Csoki! Hagyjuk, ne bántsuk! -kérte a főnököt, de ő leszidta.
-Hogy mersz te velem szembeszállni? -ordított.
-Van elég labdánk, amit más macskáktól elvettünk -próbálta meggyőzni a vezért. Csoki viszont úgy gondolta, ha egyszer enged egy ilyen kérésnek, soha többé nem fognak tőle félni a környéken tanyázó cicák.
-Add ki a labdát, különben legközelebb elkapunk az utcán és elverünk -erősködött tovább Csoki, de Betti szerencséjére éppen arra sétált egy kutya. Morzsa a nevével ellentétben egy megtermett, erős eb volt. Amint meglátta a járdán a három cicát, vicsorogni kezdett. Bors, Csoki és Herceg ezért gyorsan elmenekült. Herceg azonban még visszakiáltott:
-Fogadj szót!
Betti pedig megkérte az almafán lakó madarat, hogy amint azt a múltkor megígérte, segítsen neki bátor tagokat toborozni a Macskamaffia elleni cicaalakulatba.