Betti egyre ügyesebben ugrott át akadályokat és mászott fára. Az almafa egyik ágáról könnyedén átjutott a ház melletti sufni tetejére, onnan pedig a padlásfeljáróhoz.

Az ajtó ugyan zárva volt, de Betti talált egy lyukat, ahol bejutott a padlásra.
-Itt most körülnézek - gondolta a cicalány, és talált is néhány érdekes tárgyat. Először beleült egy régi gyerekhintába, majd egy fotelbe. Onnan egy rozoga komód tetejére mászott, de az felborult.
-Jaj, most baj van! Pont eltorlaszolja a lyukat, ahol bejutottam. Más kijáratot kell keresnem - ijedt meg Betti, és hiába járta be a padlást keresztül-kasul, csak az ajtó alatt talált egy kis rést, ahol éppen csak kilátszott a feje búbja.
Lelle eközben már hiányolni kezdte a kedvencét.
- Anya! Nem találom Bettikét! - mondta.
- Ne aggódj, kislányom! A cicák néha elcsatangolnak, de hazajönnek.
Lelle tehát megkönnyebbült és leült, hogy megírja a leckéjét. Mivel Betti órák múlva sem érkezett meg, már Apának és Anyának is hiányzott a kedves szőrmók.
-Sétáljunk a környéken, hátha megtaláljuk az utcán - javasolták Lelle szülei. Úgy is tettek. Hiába kérdezték meg a szomszédokat, senki sem látta Bettikét. Időközben besötétedett, ezért Anya megszólalt.
-Ennek így nincs értelme. Menjünk haza, majd reggel folytatjuk!
-De ugye a cicus haza fog jönni? - kérdezte Lelle.
- Reméljük, igen - mondta Apa és Anya.
Ahogy beléptek a kapun, hangos nyávogásra lettek figyelmesek.
- Ez biztosan Betti - kiáltott Lelle. -Menjünk a hang után!
Apa kihozta az elemlámpát, így szerencsére hamar észrevették a cica pici fejét. Apa a létrán felmászott a padláshoz, és kivett két tetőcserepet, hogy Bettikét könnyen kiszabadíthassa. Végül az egész család megkönnyebbült, és megfogadták, hogy ezentúl Betti bármikor a házban aludhat.