Betti szokás szerint ma is megkapta gazdáitól a reggelijét. Mint mindig, most is egy csésze friss vizet töltöttek a táljába, a tányérjába pedig csirkemájat tettek.

- Anya! Ugye most is adhatok neki egy macskakolbászt! - kérdezte Lelle.
- Jól van, adjál, de siessünk, mert elkésel az iskolából.

Lelle kedvesen tartotta a finom csemegét a kedvencének, de Betti ezúttal csak a szájába vette.
- Edd meg szépen – biztatta a kislány a cicagyereket, de ő inkább letette a tál mellé és a májat kezdte enni.
- Lelle! Most nem érünk rá! Biztos megeszi később – mondta Anya és gyorsan útnak indultak.

Amikor Betti látta, hogy már messze járnak, felvette a kolbászt és a az utcára sietett vele. Ahogy kiért a kapu alatt, Csoki mérgesen ráförmedt.
- Megvárakoztattál! Többé ilyen elő ne forduljon – kiabálta, és elvette az ételt.
Betti szomorúan hazament, és megfogadta, hogy felveszi a harcot a Macskamaffia ellen.
- Nem fogok félni Csokitól és a bandájától! - mondta és elhatározta, hogy szövetségeseket fog keresni, hogy legyőzhessék a banditákat.
- Megvédem a gyengéket – kiabálta. Meghallotta ezt az almafán ülő galamb.
- Szép terv - dicsérte meg a madár Bettit. - Ha szeretnéd, én is segítek. Én sokat repülök a környéken és ismerem az összes házat. Megmondom neked, hol laknak még hozzád hasonló bátor cicák.

Holnap megtudhatjátok, hogyan esett Betti a háztető fogságába