Betti elfoglalta a nagy fehér fotelt a konyhában. Ugri úgy gondolja, hogy az az ő helye, ezért alaposan leoltja a foltos cicalányt és kikergeti a házból.

 Betti előre menekült, Ugri pedig dühödten szaladt utána. Aztán Betti leült a mogyorófák mellett. Ugri nem ment hozzá közel, de tisztes távolból szemmel tartotta és fújt rá.
-Tanuld meg, hogy a fehér fotel az én helyem!
-De Ugri! Ez igazságtalan!
-Keress magadnak egy másikat!
-A gazdik mindenhonnan elküldenek, csak ott hagynak békén! Igazán megosztozhatnánk rajta, mert elég nagy ahhoz, hogy mindketten kényelmesen elférjünk -próbálta Betti meggyőzni Ugrikát. Az öreg macskák azonban makacs lények. Amit megszoktak, azon nem szívesen változtatnak.
-Elég gyakran megengedem neked, hogy ott aludj. De amikor én szeretnék odaülni, el kell onnan menned -jelentette ki Ugri ellentmondást nem tűrő hangon. Bettinek ez rosszulesett.
- Tudod, Ugri, amikor te beteg voltál, én ápoltalak. Ételt is hordtam neked. Azt hittem, barátok vagyunk. A Macskamaffia ellen téged is védelek, mert tőled is többször elvették már a kolbászt -magyarázta Bettike, és sírva fakadt. Ugri szíve erre meglágyult.
-Jó, nem bánom. Próbáljuk ki, tudunk-e együtt aludni -mondta. A cicák ezután délután békésen szunyókáltak együtt.