Betti reggel a teraszon meglátott egy egeret és üldözni kezdte. Úgy döntött, hogy végre megajándékozza a gazdáit, akik hosszú ideje szeretettel gondozták.

-De szép szürke egérke! Biztosan örülni fognak Lelle és a szülei - gondolta, és a rágcsáló után ugrott. Igen ám, de az apró állatka eltűnt a hintaágy mögötti fűben.
-Úgyis megtalállak - kiáltotta az egérke után.
-El kell bújnom - reszketett magában az egér. Igen ám, de Betti gyorsan kiszagolta és ügyesen elkapta.
-Engedj el, kérlek! - könyörgött.
-Nem engedlek -mondta erre a cicalány, de ahogy kinyitotta a száját, a zsákmány a fűre pottyant. A kisegér megpróbált elfutni, de Betti újra megfogta.
-Ez nem is rossz játék. Ha sikerül elmenekülnöd, megérdemled a szabadságot -szólt az egérhez, és úgy döntött, hogy alaposan kifárasztja, mielőtt beviszi a házba.

 Betti elengedte és elkapta, majd újra futni hagyta, hogy ismét megragadhassa. Mikor úgy látta, hogy az egér már minden erejét elvesztette, büszkén bevitte az éppen ebédelő családhoz, és letette Apa lábai elé.
-Mit hoztál, Bettike? -kérdezte Anya.
-Egy igaz szürke egeret! - ujjongott Lelle.
-Ügyes cica vagy -dicsérte meg Anya.
-De máskor ne hozd be a házba -tette hozzá Apa.

 Miközben Betti büszkén nézett a családjára, az időközben magához tért kisegér megpróbálta kihasználni az alkalmat, és elszaladt. A cica üldözőbe vette és a falnál sarokba szorította.
-Most jaj neked - mondta, és egy harapással végett vetett az egérke szenvedésének.