Betti úgy érezte, régen volt már része igazi kalandban. Úgy vélte, a szomszéd teraszának teteje éppen elég lehetőséget kínál, ezért felmászott az almafára, ahonnan egyszerűen a tetőre ugrott, majd átsétált Istiékhez.

 Az öregember éppen egy hintaszéken pipázott.
-Végre van egy kis nyugtom -gondolta, de a felesége megtörte a csendet.
-Isti! Gyere be! Segíts megpucolni a krumplit!
-Már megint segítenem kell -csattant fel Isti. Felállt, és megindult a ház felé, de abban a pillanatban meglátta a terasz hullámtetőjén pihenő Bettit.
-Én most nem megyek sehova -ordította Ilonkának a házsártos vénember. -Hol a botom? Azonnal hozd ide a botomat.
-Minek az neked?
-Már megint nálunk van egy macska!
-Ugyan! Hagyd már azt a szegény kiscicát!
-Dehogy hagyom! -kiabált tovább Isti és a sáros cipőjével berontott a házba.
-Na de Apjuk! Felmostam a padlót, te pedig összejárkálod!
-Mondtam, hogy hozd ki a botomat! Nem hoztad, ezért bejöttem -ordított, majd a botját megragadta és a teraszra rohant.
-Eltakarodj innen! - Üvöltött, és a bottal alulról püfölni kezdte a hullámtetőt. Betti azonban kinevette Istit és csupán néhány lépéssel ment arrébb.
-Nem megy el! Csak azért, hogy engem bosszantson! -dühöngött, és új módszert eszelt ki. Keresett néhány nagyobb kavicsot, hogy azokkal dobál meg Bettikét. Nos, a cicát egyikkel sem találta el, viszont a konyhaablakot betörte.
-Ez is miattad van - mondta Bettinek. Bizony így megy ez. A gonosz emberek akkor is másokat hibáztatnak, ha ők maguk okoznak galibát.